jún
24

Közelegnek a forró napok, és egyre kevésbé számíthatunk esőre, mivel a felhők úgytűnik kitombolták magukat. A kert élővilágának azonban szüksége van vízre, csak úgy mint nekünk, ezért rendszeresen öntözni kell őket, ha több napig nem esik az eső. Manuálisan ez egy igen monoton munka, azonban egy automata öntözőrendszer könnyen megoldhat minden problémát.

Az automata öntözőrendszer a nevéből adódóan önállóan végzi feladatát, bármekkora terület öntözését képes ellátni. Ennek az intelligens gépezetnek a legnagyobb előnye, hogy elvégzi helyettünk a piszkos munkát (bár van aki szeret slaggal a kezében locsolni), és sok-sok időt takaríthatunk meg vele. Kertünk sokkal szebb lesz, mivel az automata öntözőrendszer sokkal intelligensebb, mint mi a locsolás terén, és bizonyos időközönként öntözi csak a kertet. Az automata öntözőrendszer remek kert-, és házörző, ami először hülyén hangzik, de ha végiggondoljuk nem is az... ha elmegyünk néhány hére nyaralni, akkor nem kell szomszédjainkra bízni a kert öntözését, az öntözőrendszer nem hagyja, hogy a növények kiszáradjanak! Pontosan annyi vízzel öntözi meg a kertet, amennyire annak szüksége van, így véletlenül se történhet meg, hogy a virágok túl vannak öntözve, vagy túl kevés vizet kapnak.

Automata öntözőrendszer kertben

 

 

 

 

 

 

Egy slag nem tudja úgy locsolni a kertet, mint egy automata öntözőrendszer, mivel az esőutánzó módszerrel, permetezve locsolja a kertet, és ez az, amire szüksége van a pázsitnak, és minden növénynek otthonunkban! További előnyként említést tehetünk még az öntözőrendszer gazdaságosságáról: egy forró nyári napon a víz több mint fele is elpárologhat, mint éjszaka alig 10%, szóval néhány elteltével könnyedén visszanyerhetjük az automata öntözőrendszer árát! :)

jún
7

Nem is gondolnánk, hogy egy függöny milyen nagy részt képvisel otthonunkban, azt hinnénk, hogy csak holmi kiegészítő eszközként szolgálnak, de valójában adódnak olyan helyzetek, hogy egy függöny lehet a kulcsa a szép szobának. De milyen függöny is illik a szobánkba?

Bordó függönyFüggöny a nappaliban

A függönyt a helység stílusa alapján szokták kiválasztani, a leggyakoribb szín azonban a fehér, a fehér függönyök az esetek 90 százalékában nagyon jól mutatnak mindenhol. A függöny kiválasztása csupán két dologtól függ, az ablak típusától, és a szoba színétől. Egy jó szobát egy egységes szín jellemzi, és ez nem csak a szobákra jellemző, hanem minden helységre otthonunkba, a konyhára, a fürdőszobára, és a WC-re is. A konyha és a fürdőszoba esetében könnyű dönteni a függönyről, ezek azok a helységek, ahol tökéletesek a fehér függönyök mindig, ne legyen túl dekorációs, inkább egyszerű, és tiszta.

Fehér függönyFüggöny a fürdőszobában 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nappalik (és a hálószobák többségében) stílusához nagyon jól illik a fehér, és a bordó, vagy vörös függöny... esetleg halványsárga, ez már a lakótól függ, és természetesen a nappali színeitől.

máj
31

A fürdőszoba kis helység, mégis fontos, hogy szép legyen, mivel naponta többször fordulunk meg benne. Mikor néz ki jól egy fürdőszoba? Milyen színeket érdemes használni? Hogyan rendezzük be? Erre most mind választ kaphattok!

Fürdőszoba belülről

 

 

 

 

 

Mint minden helységben, itt is érdemes egységes színvilágot alkotni, és lényegében hasonló színeket alkalmazni, gondolok itt a burkolatokra, a zuhanykabinra, és a fürdőszoba bútorokra. Magának a lakónak kell eldöntenie, hogy "hideg", vagy "meleg" fürdőszobát szeretne, amit leginkább a színek határoznak meg (nyilván a pirosabb színek a meleg fürdőszobát képviselik, míg a kékek a hideget). Ezekre a színekre leginkább a burkolatok esetében kell a legjobban odafigyelni, hisz a burkolatok a legfeltűnőbbek az esetek többségében egy fürdőszoba helységben. Miután eldöntötted, hogy milyen színeket szeretnél a fürdőszoba különböző pontjaira, akkor kell elgondolkodni rajta, hogy mennyit vagy hajlandó költeni a felújításra, és hogy mennyit bír a pénztárcád. A csempe árak igen széles skálán mozognak, csak úgy, mint a fürdőszoba kőpadlói és egyéb burkolatai, ezért innen már csak tőled függ, hogy milyen stílust szeretnél.

Kék csempés fürdőszoba

 

 

 

 

 

 

A fürdőszoba berendezése igen sokoldalú tud lenni, leginkább a helység méretétől, a fürdőszoba bútorok és felszerelések mennyiségétől függ, így a burkolás végeztével a lakó elkezdhet gondolkodni azon, hogy miket is szeretne a fürdőszobájában látni. A fürdőszoba egy olyan helység, ahol úgy kell gondolkodni, hogy minden a sarokban legyen, és középen maradjon szabad tér, mivel az üres sarkok igen csúnyán mutatnak eme helységben.

máj
7

Nincs annál jobb, mint mikor egy forró nyári napon a kertben belecsobbansz egy pezsgőfürdőbe. Ami jó érzés, az általában egészséges is szokott lenni és valóban... a pezsgőfürdőt akár az egészségügyi kellékekhez is sorolhatnánk. De miért?

Pezsgőfürdő a kertben

 

 

 

 

 

 

 

Egy pezsgőfürdő beépített vízsugarakkal rendelkezik, amelyek masszírozák a testedet. A profibb, és márkásabb pezsgőfürdők esetén a masszázs erőssége állítható, ami a pezsgőfürdők esetében a vízsugarak erősségét jelentik. Több kutatás is kimutatta már, hogy a vízsugarak masszázsa serkenti, élénkíti az emberek vérkeringését, tehát teljesen egészséges dologról beszélünk. A víz hőmérséklete általában 35 és 40 Celsius-fok között mozog, ez szintén serkenti a vérkeringést, és valami eszméletlen relaxálást tud nyújtani még a legstresszesebb napokban is. A pezsgőfürdő természetesen "színezhető" különböző illatok felhasználásával, legyen az levendula, vagy eukaliptusz aroma, hogy ha még inkább fokozni szeretnénk a relaxációt, de figyeljünk oda, minden aromának különböző hatása van.

máj
4

A hajópadló egy minőségi parketta fajta, azonban nagyon figyelni kell hogyan tároljuk, és hogy miként rakjuk le egy lakásfelújítás során, mivel nagyon kényes anyagból készült. Íme néhány dolog, amit a hajópadlókról tudni kell!

Fontos tudni, hogy a hajópadlót csak száraz helyen lehet tárolni, és lerakás előtt minimum két napig abban a helységben tároljuk, ahova le fogjuk rakni, hogy megszokhassa környezetét. Ez nyilván elsőre hülyén hangzik, pedig ez nagyon fontos, mivel a hajópadlók érzékenyek a hirtelen hőváltozásra, megrepedhetnek, felpúposodhatnak, így viszont átveszi a helység páratartalmát. Lerakás előtt ellenőrizd, hogy a parketta nem sérült e, mert lerakás után sajnos egyik cég se fogad el reklamációt, és a garancia is elvész.

Fa hajópadló

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lakásfelújításnál, azaz a hajópadló lerakásakor a szobahőmérséklet legyen minimum 18 Celsius-Fokos, míg az aljzat hőmérséklete minimum 15. A páratartalom (relatív) körülbelül 50 és 60 százalék között legyen, a hajópadló lerakása előtt ne szellőztesd a helységet.

A hajópadló mérete változhat lerakás után! Mint tudjuk, minden fa, továbbá minden fából készült anyag magába szívja a vizet, tehát a magas páratartalom eredményezheti a hajópadló növekedését, ami csekély (2mm / 1méter hosszú hajópadlón), de nem árt rá odafigyelni.

ápr
15

Ma tovább lépünk az otthonról, persze nem véglegesen, csak nem árt megismerkedni más helységek lakberendezésével is, például az irodáéval! A lakberendezés szó természetesen hülyén hangzik, hisz irodában csak a munkamániások laknak, beszélgessünk hát az iroda berendezéséről!

Egy jó irodához számos dologra van szükség, az egyik legfontosabb egy jó forgószék beszerzése. Minden dolgozó egész nap egy forgószékben ül, pontosabban a nap 8 órájában, és ha rossz a forgószék, akkor az a hónapok során tönkre teheti a gerincét és a derekát. A kényelem egy fontos része a munkamorálnak, ezért is van szükség egy jó forgószék kiválasztására!

Fekete forgószék

 

 

 

 

 

 Ha meg van a megfelelő forgószék, akkor jöhet egy szép íróasztal kiválasztása. Az egyetlen dolog, ami követelmény lehet egy irodai íróasztal esetén az az, hogy legyen elég nagy ahhoz, hogy minden iratot rendezetten tudjunk tárolni rajta, legyen néhány fiókja, stb. Az íróasztal színének kiválasztásakor a legmegfelelőbb választás a fekete szín, pláne akkor, ha a forgószék is fekete. A fekete íróasztalon a kosz kevésbé látszik meg, és nem annyira feltűnőek rajta a fekete zsinórok, például a billentyűzeté, vagy az egéré.

Fa Iróasztal

 

 

 

 

 

 

Egy iroda elengedhetetlen kelléke az, amin dolgozunk, jelen esetben itt a számítógépre gondolok. A technológia azonban fejlődik, és néha a szükség úgy adja, hogy haza kell vinni a munkát, ilyenkor hasznos például egy jó laptop. Fontos, hogy a laptop könnyen hordozható legyen, de mégis jó értékekkel rendelkezzen (processzor, RAM, stb.), de nem szeretnék áttérni az informatika témára a lakberendezésről. Lényeg a lényeg, egy laptop sokkal kevesebb helyet foglal az íróasztalon, és könnyen viheted magaddal a munkát, akár ha haza akarod vinni, akár ha valamit mutatnod kell a főnöknek, vagy egy kollégának.

Ezüst laptop

 

 

 

 

 

 

Ez a három eszköz elengedhetetlen a munkához, de természetesen egy lakberendezési blog nem a munkával akar foglalkozni, hanem a kinézettel. Melyik irodában nincs laminált parketta? Tudni kell, hogy a laminált parketta azért örvend ekkora népszerűségnek, mert sokkal tovább bírja kopás nélkül, mint a többi hagyományos parketta. A irodákban azért van szükség a laminált parketta tartósságára, mivel minden nap cipővel mászkálnak rajta a dolgozók, ki magassarkúban, ki bakancsban, ki edzőcipőben, és ez lehet, hogy pár alkalommal nem jelent gondot, de idővel az originális parketta megkopik, és elég csúnya képet fog mutatni az irodáról.

 

 

 

 

 

Az irodát lehet bármilyen elemmel díszíteni, a főnökök személyes kedvence például egy nagy térkép kirakása a falra. Természetesen ez még régen volt így a nagy katonai bázisoknák, hogy a tábornok irodájában egy nagy térkép van a falon, lehet hogy onnan jött ez a szokás? :)

ápr
13

Biztos ismeri mindenki azt a férfitípust, aki ahogy hazaért a munkából egyből ledobja magát a TV elé, és fel se kel onnan, amíg nem megy fürdeni, vagy esetleg amíg WC-znie nem kell. Az ilyen férfiak elkényeztetésére két jó mód van lakberendezési szempontból, lássuk, hogy mik ezek!

Fekete masszázsfotel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindenki feszült a munka után, még a nők is, ezért remek lakberendezési ötlet lehet egy jó masszázsfotel vásárlása. Persze vannak igen drága masszázsfotelek is, de már az olcsóbbak is hihetetlen relaxációt nyújtanak. Nincs annál jobb, mint mikor valaki beveti magát a masszázsfotelébe, és teljesen megfeledkezik a külvilágról, de akár olvasni, vagy tévézni is lehet közbe, rendkívül felemelő érzés, még egy nagyon rossz nap után is. A legtöbb profi masszázsfotel ma már állítható masszázsfokozatokat foglal magába, kinek mi a jó, az erős masszázs, vagy csak egy gyengédebb simogatás. A masszázsfotel használata akár 1 óráig is ajánlatos.

LG Házimozi rendszer

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha teljes relaxálást szeretnénk, akkor előnyös lehet még egy jó házimozi beszerzése is. Egy házimozi jelentősen meg tudja változtatni egy filmnek a minőségét, és hangulatát, és teljesen elválaszt a külvilágtól. A három legjobb házimozi rendszer, amit az ismerőseim ajánlottak nekem, az a Samsung házimozi rendszer (Bluray), az LG házimozi rendszer, és a régi, de annál népszerűbb Panasonic.

Ha sikerült megvenned a neked szimpatikus masszázsfotelt, és egy király házimozi rendszert, akkor nem lesz gond a munka utáni letörtséggel, és fáradtsággal ;)

ápr
8

Ne haragudjatok, hogy a bolondok napja óta nem írtam, de teljesen lefoglalt a Húsvét, na meg a sok meló. Hogy kiengeszteljelek benneteket, feltöltök néhány étkező garnitúra képet, amelyeket most "loptam" a Google-ről :)

Étkező garnitúra a nappaliban

 

 

 

 

 

Mint a felső képen is láthatjuk, fontos követelmény, hogy az étkező garnitúra színe illeszkedjen otthonunk stílusához, és ha ezt a követelményt sikerül teljesítenünk, akkor bútoraink remek összhangban lesznek, és gyönyörű látványt fognak nyújtani.

Étkező garnitúra külön helységben

 

 

 

 

 

 

 

Persze az étkező garnitúra külön helységet is képviselhet otthonunkban, nem kell feltétlenül a nappaliba, vagy a konyhába ékelni őket. Ha az étkező garnitúrák külön helységben illeszkednek el, akkor inkább azt kell csak figyelembe venni, hogy a székek, és az asztal összhangba legyenek, valamint, hogy ne üssenek el annyira a parketta és a fal színétől.

Étkező garnitúrák kőpadlón

 

 

 

 

 

 

Az én egyik kedvencem, mikor egy sarokgarnitúra is van az étkező garnitúrák mellett, praktikusabb mert több ember elfér, és nem olyan szabványos, mint amikor a székek egyforma távolságban el vannak helyezve (mellesleg jól látható, hogy a berendező jól döntött a világosabb fa bútorok mellett, tökéletesen illeszkedik a helység színéhez, bár egy parketta, nekem jobban tetszene a kőpadló helyén).

Kovácsoltvas étkező garnitúra teraszra

 

 

 

 

 

 

És a végére marad a legszebb, a kovácsoltvasból készült étkező garnitúra rendszer. A teraszon talán ez a legjobb megoldás, amelyet bármely lakberendező szívesen ajánlana, én is speciál nagyon szeretem a kovácsoltvas termékeket, melyek az eleganciát, és a modernséget hordozzák magukban.

ápr
1

A babaszoba megfelelő berendezése, színei vannak a legnagyobb hatással a babára, ezért nagyon oda kell figyelni, hogy milyen színeket használunk, és hogy minél szebb legyen a babaszoba :)

Babaszoba fatáblaMik kellenek egy szupi babaszobához? Egy szép lámpabúra valami cuki állattal rajta, ami persze vigyorog, de lehetőleg olyan helyre tegyük, hogy ne süssön közvetlen a baba szemébe! Nem csak vehetünk, hanem készíthetünk is dekor eszközöket a babaszoba falaira, remek ötlet a meseszalvéták falra ragasztása, meseszalvétákat ma már gyakorlatilag bármilyen bababoltban árulnak, szóval ne aggódj ha először nem jut eszedbe hol kéne beszerezned egyet (a falra persze nem csak szalvéták ragaszthatók, képeket és órákat is felakaszthattok, amik valamilyen mesefigurákat ábrázolnak). Készíthettek névtáblát is a babának (erről mellékelek egy képet), egy fatábla, és háromrétegű matricák segítségével, általában a babaszoba ajtajára szokták akasztani ezta táblát, ott mutata legjobban, és jelzi, hogy ez a baba fennségterülete ;)

Hát ennyit a babaszoba tippekről, igyekeztem rövid lenni, ha szeretnétek további tippeket akkor írjatok kommenteket a cikk alá. Még egy fontos dolog...a babaszoba színeit illetően használjunk világosabb színeket, mindegy milyen színű a szoba, kék, sárga, zöld, rózsaszín, az halványabb legyen ne pedig rikító.

ápr
1

Egy jó forgószék meghatározó szempontja lehet akár az egészségnek is a kényelem mellett, különösen azoknak lehet fontos egy kényelmes, minőségi forgószék beszerzése, aki gyakran dolgozik irodában, vagy akár otthon sokat ügyködik a gépe előtt, egy kényelmetlen forgószék a derék és a hát ellensége lehet.

Fekete forgószékA forgószékeknek rengeteg típusa van: Linea, Studio Plus, RIM, és még sorolhatnám, de ezek a legminőségiebbek. Egy forgószék lehet drága, de az okkal drága, szóval nehogy azért döntsetek egy olcsóbb forgószék mellett, mert olcsóbb pedig ugyanúgy néz ki szinte, mint a drágább, mert az egy nagyon rossz döntés lehet az esetek 95%-ban. Miért? Az ár természetesen nem (nem csak) a kinézetét képviseli a forgószéknek, hanem a tartósságát (ezt hülyén fogalmaztam meg...), tehát hogy milyen sokáig tartja meg eredeti formáját, és milyen hosszú életű lesz. Én már kétszer is megszívtam így, mindig az olcsó forgószék mellett döntöttem, mert ugyanúgy néztek ki, aztán egy év se kellett, és a szivacs, vagy párna, vagy mittudomén mi az amin ülünk, szétszakadt...persze nem teljesen, csak egy csík mentén, ami nem annyira feltűnő, de elég hülyén néz ki. Először azt hittem, hogy én nem vigyázok kellően a forgószékemre, de aztán rájöttem miután a második is hasonlóképp tönkrement, hogy egy olcsó, igénytelen forgószékre akármenyire is vigyázol, ha rendszeresen használod, akkor egy év alatt annyi neki (ja és persze azt hozzá se tettem, hogy mind a kettő idegesítően nyikorgott ha hátradőltem benne). 1 éve vettem egy drágább forgószéket, igaz erre is vigyázok, és még kutyabaja, majdnem olyan mint újkorában, a szivacs nem süppedt be és nem nyikorog, szóval szuper!

már
26

Azt hinnénk, hogy a csillárok nagyon egyformák, vannak azt kész, közben nagyon sok fajtája van, mint azt most majd a képeken is láthatjátok:

Csillár 1Csillár nappalibaCsillár fiataloknakNeon csillár

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Te melyiket választanád? Nyílván mindegyik csillár egy-egy stílust képvisel, hülyén is nézne ki ha idősebb emberek otthonában az alsó csillárok valamelyike lenne, míg az is fura lenne lakberendezési szempontból, ha a jobb felső lenne egy fiatalnak. Persze a megfelelő csillár kiválasztása nem csak a korhoz, hanem a lakberendezés stílusához, az adott helységhez, és a színekhez is köthető. A tinédzserek és a partikedvelőbb fiatalok egyaránt kedvelik az alsó csillár fajtákat, melyek tényleg lenyűgöző látványt nyújtanak egy hálószobába, vagy egy gyerekszobába, de nappaliba nem annyira valók (ha csak nem szeretsz rendszeresen házibulikat szervezni). A bal felső csillárt valójában azért is illesztettem be ebbe a cikkbe, mert tényleg bármelyik helységben jól néz ki, égszínkék, fehér, és egyébb világosabb színű falak mellett fantasztikusan mutat.

Látjátok, a lakberendezés egyáltalán nem vészes dolog, rengeteg lehetőség van, még egy csillárról is ennyit lehet írni, mert számos lehetőség van, de nem szeretném ettől függetlenül túl hosszúra nyújtani ezt a posztot, mert nem csak bennem, hanem a saját kreativitásotokban is kell bízni.

már
24

A tótechnika ma már egy komoly foglalkozás, ugyanis rengeteg kertes házban lakó ember szeretne otthonába mesterséges tavat építtetni ami nyilván nem csak abból áll, hogy ásnak egy nagy gödröt, és akkor megtöltik vízzel, a tótechnika magába foglalja a kertészetet is!

Természetesen ha semmi ötlet nem jutna eszünkbe a tótechnikával kapcsolatban, hogy milyen tavat is szeretnénk kertünkben, akkor szaktanácsadással a különböző tótechnikai cégek segíthetnek neked. Ha kertedben sok virág van például, akkor a tónak is olyannak kell lennie, hogy tele legyen különböző vízinövényekkel, tavi virágokkal, amelyek hasonlóak a kert színéhez, és egységben pompáznak majd otthonodban! Ha a sziklakerteket preferálod inkább, akkor remek ötlet lehet, a mesterséges tó szélére kisebb nagyobb köveket elhelyezni, amelyek nekem személy szerint a kedvenceim :)

Tótechnika kertben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha kész vagyunk a tótechnikai munkákkal, akkor sem végeztünk még teljesen...utat kell építeni köré, például téglából, amely nagyon jól mutat minden mesterséges tó mellett. Lehet lámpákat felszerelni a tó közelébe, padokat tenni, stb stb, a lényeg, hogy ne a semmi közepén legyen a tó, mert az nagyon otrombán tud kinézni.

már
22

Ebben a cikkemben kevesebb lesz a szöveg, hisz ha már lakberendezésről van szó, akkor legyen sok-sok kép. Épp tegnap keresgéltem a Google-ben ablakokról képet, mert a közeljövőben szeretnék ablakokat cserélni az otthonomban, és találtam néhány szuper kinézetű ablakot, íme hát néhány közölük!

Ablak 1Ablak 2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

E között a kettő között vacilálok, mindenképp barna ablakpárkányt szeretnék, legalábbis a nappalikba. Egy ablak nagyon meghatározó része lehet otthonodnak, főleg ha kívülről nézzük otthonod, szóval érdemes sokat válogatni, amíg megtalálod a neked tetsző ablak típust.

már
12

Már március közepén vagyunk, de sajnos még mindig esik ez a hülye hó (nem mintha nem szeretném a havat, csak jobb ha decemberben és januárban esik, és nem a tavaszi évszakban), úgy látszik aktuálisabb lenne medence helyett télikertet építtetni.

Télikert medencével

Van azonban egy szuper módszer arra, hogy az emberek ilyen hidegben medence közelébe kerülhessenek egyáltalán, és ez a módszer a már előbb említett télikerttel kapcsolatos. Tudom, kényelmesebb lenne uszodába járni, és az ottani medencéket használni, de azért mégis más hogy a medence a te otthonodban helyezkedik el, vagy idegenekkel is osztozol rajta. Én az előbbi verziót preferálom amíg nem lesz nyár, mert sajnos emeletes házban lakom, és oda nem hinném, hogy lehetne télikertet építeni. Na de lényeg a lényeg, ha neked kertesházad van, akkor a télikert egy remek megoldás arra, hogy a medence fedve legyen, és ne minusz 1-2 fokokban történjen az úszás, ugyanis a télikerteknek kiváló hőszigetelése van, amely nyílászárókkal és szellőzőkkel kontrolálható. Persze nem egy olcsó mulatság ezt beismerem, de amelett, hogy a medencefedésre használod, fantasztikus szépséget kölcsönöz otthonod külsejének! Ha gyakran úszol, akkor gondold meg, hogy mennyi pénzt megspórolnál azzal, hogy egy télikertet építtetsz magadnak, mint ha hetente kétszer vagy háromszor elmennél uszodába, ahol valószínűleg 800-1000 Ft egy napi jegy, és a saját medencédbe nem kell úszósapkát használnod. Minden ember otthonára ráfér egy kis lakásfelújítás ;)

már
9

Mi alapján válassz kandallót? A kandalló választásnak rengeteg szempontja van aszerint, hogy miért szeretnénk kandallót venni. A tüzifa égésének illata miatt? Az otthon szépítése miatt? Csupán a fűtés miatt?

Utóbbi esetben érdemes gázüzemű kandallót választani, ahol egy öntöttvas tűztérben elhelyezett gázkészülék (termoszát vezérléssel) a fa égését helyettesíti. A tökéletes látványról a gázégők felett elhelyezett mű fahasábok gondoskodnak., melyek kerámiából készültek. A lángok játéka mindenkit elkápráztat, még azokat is, akik életükben számtalan kandallót láttak már.

Ha a fatüzelésű kandalló mellett döntünk, két funkciót elégítünk ki egyszerre: megoldjuk a fűtést, és az otthon szépsége, látványossága sem maradhat el. A hálószobába, vagy a sötétebb nappalikba a romantikusabb kandallókat ajánlanám, az ilyen kandallók nyitott tűztérrel rendelkeznek, és sokkal jobban kiemelkednek a lángok csapkodásai. Ez a kandalló azonban sajnos számos hátránnyal jár, például kötelező, hogy nagyobb kéményünk legyen, mint egy átlagosabb kandallónál, és állandó felügyelet szükséges hozzá a nyitott tűztér végett. Mindezeket összevetve nyitott tűzterű kandallót olyan helyre ajánlunk, ahol a kandalló egy külön helységet kap a szobában, és nincs a közelébe semmilyen elektroniai eszköznek, elzárható az egyéb lakóhelységektől, padlózata lehetőleg éghetetlen anyagból készült és jól szellőztethető.

süti beállítások módosítása