aug
24

A lakásfelújítás kezdetén úgy döntöttünk, hogy a mellékhelyiségeket, konyhát és a fürdőszobát is rendberakjuk kicsit. Egészen pontosan egy kiadós meszelést csináltunk a hétvégén, amire jön majd egy réteg, feltehetően valami szép, ismétlődő motívum is a festékkel együtt. Én halovány színben tekergő indákra gondoltam, a fürdőszoba valószínűleg halványzöld indás festést kap, a konyha pedig a jelenlegi konyhabútor színéhez is kitűnően illő, halványsárgából barnába forduló motívumokat. A konyhába végre visszakerül a hosszú időn át a szerelőnél időző Candy mosogatógép is, ami nagyon jól fog jönni, mert kb. három héten át szinte minden nap 4-5 ember fog megfordulni nálunk, ezért azt hiszem, a konyhával kezdjük, hogy a mosogatógépet el tudjuk helyezni, és be tudjuk üzemelni.

A fürdőszoba eredetileg csempét kapott volna, viszont elég jó, vízálló és kifejezetten szép színű festéket találtunk, amit nagyon sokan dícsérnek, így legfeljebb a fürdőkádnál lesz egy sor csempe.

Erősen gondolkodunk egy fatüzelésű kandalló beszerzésén is, a helye már meg is van - az őszi estéktől kezdve pedig a feladata is mkegvolna. Lehet, elég lenne esténként egy-két fahasábot beizzítani, ami szép csendesen elparázslik a kandallóban, és nem fogyaszt annyit, mint a takaréklángon üzemelő gázkonvektor. Október elején talán elegendő még egy kandalló melege is.

A "régi" olasz irodabútoraink most kinn pihennek a régi spájzban, ahol azért férnek csak el, mert egybenyitottuk a kisszobával - ami valaha ilyen "szolgálati lakás" volt, legalábbis így hívták. Most egy iroda lesz benne, ahol tudunk páran dolgozni, kb. 3 ember fér el benne kényelmesen. Az olasz irodabútor amúgy marad, azt nem cseréljük le, bár elképzelhető, hogy a fal új színéhez illő festékbe fogjuk mártani őket is.

Emellett az "új" szobában a redőnyök lesznek még kicserélve, pontosabban inkább azt mondanám, hogy valódi redőny kerül az ablakra, mert az eddigi, redőny célját ellátó árnyékoló tulajdonképpen csak egy széthasználódott, elnyűtt szocreál roletta, amit max. az ablak feléig tudunk lehúzni. Így hát nincs választása, mennie kell!

Emellett amire még szükség van, az egy kényelmes matrac - lehetőleg kókusz matrac, mert van egy elég jó minőségű, hatalmas ágykeret is az újonnan létrehozott szoba-irodában, amin bizony nagyon jóleső érzés a déli pihenő után elnyúlni...

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lakberendezesi-otletek.blog.hu/api/trackback/id/tr421334470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása